Az ember életében nagyon sok várt és váratlan esemény történik. Barátok, kapcsolatok, munkahelyek jönnek és mennek, lakások, autók cserélődnek. Minden folyamatos változásban van, de vannak területek, ahol mégis vágyunk az állandóra, ami biztonságot ad. 

Jó esetben ezt az állandóságot egy kapcsolat jelenti számunkra, hiszen a tárgyi javak mind pótolhatók így vagy úgy, de a szeretet nem. 

Sosem hittem az első látásra szerelemben, sőt igencsak kiábrándultam a kapcsolatokból a rossz tapasztalatok miatt. Az emberek döntő többsége a mai világban megelégszik egy nem is annyira rossz, vagy lehetne rosszabb is kapcsolattal, netán valami felszínes dologgal, amit kapcsolatnak nevez. Az a baj ezekkel, hogy hiányzik belőlük az egymáshoz való kapcsolódás. Emberek élnek egymás mellett (és nem egymással!), mindenki megy a maga kis igényei szerint és elfeledkeznek róla, hogy kapcsolódás és tartós szerelem csak úgy lehetséges, ha teszünk érte. 

Az emberek többsége kapcsolati szempontból egyszerűen lusta, vagy beletörődő. Megelégszenek azzal, ami van, nem teszik jobbá és nem is keresnek jobbat.

De van az úgy, hogy az ember életébe váratlanul belép valaki, mikor épp egy helyben topog egy kapcsolati dagonyában. Valaki, aki nem törtető, nem csak átgázolni akar a másik félen (nem csak arra kell neki). Megjelenik és nem tesz mást, csak ott van, figyel, mi több odafigyel! Nem erőszakoskodik, nem lép át egy határt, de a jelenléte olyan melegséget nyújt, mintha az ember haza érkezett volna. 

És van, mikor egy ölelés valóban többet mond minden szónál és olyan világba repít, ahol ismét hinni kezd az ember a mesékben, ahol madarak dalolnak, ahol minden hirtelen újra széppé válik és reménytelivé. És mindezt egy öleléssel adja, önzetlenül, semmi több nem történik, de az az ölelés egy csodás kertre nyit ajtót.