Meglepően sok ember vallja magát őszintének és egyenesnek, akik közül sokan nem azok. Vajon miért? Ők tényleg elhiszik önmagukról, hogy őszinte emberek, vagy egyszerűen csak ezzel ámítják magukat? Van annál kiábrándítóbb, mikor egy magát őszintének és egyenesnek valló embert kap a másik hazugságon, esetleg "csak" tudja, hogy az illető nem mondja ki az igazat még ha nem is hazudik?

Persze az őszinteségnek nem kell kegyetlennek lennie, nem az a célja, hogy megbántsunk vele másokat, de az viszont igen, hogy ne áltassunk senkit, vagy ne vezessünk félre a hazugságunkkal vagy a hallgatásunkkal.

Az egyenes beszéd építő jellegű lehet, fejlődésre inspirál és tiszteletet vált ki. Akkor miért félnek oly sokan alkalmazni?

Írok egy példát a saját életemből (bár ez a példa épp súrolja a bántó őszinteség kategóriát):

Volt egy családi barátunk, aki rendszeresen jött át hozzánk. Egyszer akkor szaladt át valamit kérni, mikor a férjem nem volt otthon. Rossz passzban talált, épp bármin fel tudtam húzni magam, olyan feszült voltam. Mondott valamit, amire én igencsak élesen vágtam vissza, pedig teljesen ártatlan dolog volt. Erre csak annyit mondott: majd visszajövök, ha már nem vagy hülye. És ezzel elment. Először persze sértettséget éreztem, mert akkor nem láttam át a saját viselkedésemet, hogy mennyire bunkó voltam vele, de aztán teltek a percek és rájöttem, teljesen igaza volt. Ártatlan volt és én rajta vezettem le a feszültségemet. A mai napig hálás vagyok neki ezért a mondatért.  Azóta igyekszem kordában tartani a bennem megbúvó feszültséget és nem átadni másoknak.

Még egy példa:

Egyik munkahelyemre érkezett egy új kolléganő. A vezetőség nagyon komolyan vette, hogy pontban 8-kor a gép előtt a helyünk, ahonnan kisebb szünetekkel persze, de fél 5 előtt nem állhatunk fel. Persze a vezetőség ezt csak szankciókkal mutatta ki, de nem következetesen, csak akkor, mikor épp bal lábbal keltek fel, de akkor a következmény mindig sokkal súlyosabb volt, mint maga a "vétek". Szóval megérkezett az új kolléganő és pont a csapat linkebb része gyűlt köré, akik mindig úgy álltak a munkához, hogy más is odaférjen, de leginkább csak más férjen oda :-D .Az új ember, már az első héten 8 előtt 1-2 perccel esett be az irodába, majd utána kivonult a konyhába elpakolászni az elemózsiáját, ezt követően bement sminkelgetni a mosdóba és mire a helyére ért, olykor negyed 9 is volt. Az ő irodájukat csak üvegfal választotta el a vezetőségi irodától. Egy hétig nem szóltam, gondoltam, majd az újdonsült barátai elmondják neki az ottani szabályokat, mikre kell odafigyelni (magamból indultam ki). De mikor egy hét után még nem szóltak neki, sőt, inkább hajszolták bele azokba a helyzetekbe, amik próbaidősként végképp neccesek, bementem hozzá egy sminkelés alkalmával és elmondtam neki, hogy mire kell figyelnie, ha tartósan a cégnél szeretne maradni. Megdöbbent, de megköszönte. 

Az emberek nem mondják el, mit szeretnének, mit éreznek, magukban tartják inkább, elvárva, hogy a másik mégis tudja. Nem mondják el, ha egy kapcsolatban nem érzik jól magukat, azt sem, hogy mitől lenne nekik jobb, esélyt sem adnak a partnerüknek a változásra. Munkahelyeken a vezetőség nem mondja el az építő kritikákat a munkavállalóknak, ezáltal ők nem tudják, hogyan lehetnének jobbak. 

De ezek az emberek mégis egyenesnek vallják magukat, holott nem csak a hazugság az őszinteség ellentéte, hanem a hallgatás is olykor. Mikor egy kapcsolatban nem jelzi az egyik fél, hogy gond van, csak hallgat, aztán inkább félrelép, mintha az oldaná meg a ki nem mondott gondokat.... Mikor a háta mögött kibeszélnek valakit, ahelyett, hogy jeleznék neki, hogy a viselkedése nem odaillő.... Mikor valaki úgy érzi, hogy egy kapcsolatnak vége, de nem mondja ki, talán azt várva, hogy majd megteszi a másik fél, ha kellően rosszul érzi majd magát...

Őszinte vagyok. Egyenes. Nem mindenkivel sajnos, ezt is el kell ismernem, de legalább én ezt is elismerem. A gyerekemmel, a szerelmemmel és a barátaimmal igen. A többiekkel megfontoltan. 

Az őszintén és egyenesen (nem bántóan és durván) kimondott szavakkal magunknak és másnak is időt spórolhatunk, neki tiszteletet adhatunk, lehetőséget a változásra és egy jobb jövőre.

Igen, az idő is nagyon fontos tényező. Csak egyszer élünk (legalábbis a jelenben egészen biztosan), az ember legnagyobb kincse az idő. Sose hitegessetek senkit, még csak hallgatással se, ez vonatkozik kapcsolatra és barátságra is. Az őszinteség csak egyszer fáj, rövid ideig, a hitegetés hosszas fájdalommal jár és időnként a hitegetett fél önértékelését is csorbítja.