Lehetséges, hogy egyedül vagyok ezzel a meglátásommal, de úgy vélem, a világ nem jó irányba halad.

A pedagógusok (és némiképp a szülők) kezéből szép lassan kikerült minden olyan fegyelmezési és irányítási eszköz, ami által a mi korosztályunkból és őseinkből még embert tudtak faragni. Manapság a gyerekeket elárasztják az ismeretek, hogy milyen jogaik vannak, ami nem lenne baj, csak elfeledkezünk a dolog másik oldaláról, hogy bizony vannak kötelességeik is. 

Egyre több a vállvonogató, felnőttet nem tisztelő, visszaszóló gyerek, akiket már nem hatnak meg azok a fegyelmezési eszközök, amik a régebbi korok gyermekeit igenis jó irányba terelték. A tanár már nem foghatja meg a gyerek karját, hogy az igazgatóhoz kísérje, de hiába is kísérné, hisz a gyerek ezen sem szeppen meg, majd jön a szülő és kiosztja a tanárt... 

Elvárják a szülők (tisztelet a kivételnek) a tanártól, hogy a sok elkanászodott gyereket ne csak oktassa, tanítsa, hanem bizony eszközeitől megfosztva nevelje is. De lássuk be: igen nehéz úgy jó irányba terelni a lurkókat és fegyelmezni, ha arra halad a világ, hogy már az is verbális bántalmazásnak számít szinte, ha megemelik a hangjukat... Régen minket az első padba ültettek, százszor le kellett írnunk valamit büntetésből, beírtak az üzenőbe/ellenőrzőbe, stb... Mi ezt még akkor szégyenként éltük meg. Tudtuk, ha hazaérünk, bizony lesz számonkérés még otthon is emiatt. Nem rohantak be a szüleink, hogy tisztára mossanak minket, megtanítottak az életre, a fegyelemre, nem támadtak szóban se a tanárra. Igaz, akkor még a szülőnek is volt tekintélye. Nekünk nem kellett ötször szólni dolgokért, nem kellett folyton kontrollálni minket, mert iskolás korunkra már megtanultuk a viselkedési normákat.

A tanárokkal néha komiszabbak voltunk, de messze nem mertük volna azt tenni velük, ami a mostani fiatalság számára nevelés hiányában természetes. 

Nézzünk magunkba szülőként: a nevelés nem kizárólag az iskola feladata, sőt talán ott jut rá a legkevesebb lehetőség. A nevelés a mi feladatunk otthon. Bizony hátrányba kerül a szülő, aki nem kezdi el kis korban, minél nagyobb a gyerek, annál nehezebb a meg nem szokott szabályokat elsajátíttatni vele. De ami fontos, ez AZ Ő ÉRDEKE. 

A szülőnek nem az a feladata, hogy pusztán haverja legyen a gyerekének, hanem abban is hihetetlenül nagy felelőssége van, hogy felkészítse az életre, annak nehézségeire, megtanítsa a tiszteletre, viselkedési normákra. Enélkül a társadalom elfekélyesedik és kinevelünk (vagy pont az a baj, hogy nem nevelünk ugye) egy olyan generációt, akiktől nem sok jóra számíthatunk.